Amanda is vallásos, méghozzá katolikus .
A katolikus vallásról:
Bár a katolikus egyház Jézust tekinti legfelsőbb lelki vezetőjének, a földi egyházszervezet legfőbb pásztora – Krisztus földi helytartójaként - Róma püspöke, a pápa, akinek hit, erkölcs és engedelmesség kérdésében, illetve az egész egyház kormányzásában teljes, legfelsőbb és egyetemes hatalma van[21]. A világegyházat a Rómában lévő – független államként működő - Vatikánvárosból kormányozza, amelynek szintén ő az államfője. A pápát a pásztori tevékenységének gyakorlásában legfőképpen a Római Kúria segíti, amely részt vesz az egyházon belüli, a társadalom különböző területein, valamint a nemzetközi életben végzett tevékenységekben. [22] Ezenkívül a pápát segítik – főként konzultatív, illetve tanácsadói szolgálattal – a püspöki szinódusok, valamint – mind testületileg, mind egyénileg - a bíborosok kollégiuma. A bíborosok testületének a feladata konklávé14. század óta a bíborosok közül szoktak választani.[23] Az Egyház hivatalos rendelkezéseit az Egyházi Törvénykönyv tartalmazza. A katolikus egyház hivatalos nyelve a latin, de a vatikáni közigazgatásban elsősorban az olasz nyelv a használatos, emellett további hat nyelv (angol, francia, lengyel, német, portugál, spanyol) félhivatalos státuszt élvez.[24] A katolikus egyház világszerte 2782 részegyházból, azaz általában egyházmegyéből áll (a keleti egyházrészben eparchia), illetve 23 különböző rítus szerint csoportosítható. A legelterjedtebb a latin (római) rítus, és ezen kívül van 22 keleti rítus, amelyek egymástól liturgikus hagyományaikban különböznek. Az egyházmegyék élén a megyéspüspök áll. Mindegyik egyházmegye kisebb közösségekre, plébániákra oszlik, amelyek vezetésére egy vagy több pap van kinevezve. Sokszor a szomszédos plébániákat esperesi kerületbe tömörítik, valamint a hazai egyházmegyék jelentős részében több esperesi kerületből álló főesperességek is vannak.[25] keretében a pápa megválasztása is, amely tisztségre az egyház bármely férfi tagját megtehetik. |